Böngészés kategória

Kihívás

Inspiráció Kihívás

Kihívás #37

2016. július 13.

Javában tombol a sárgabarack szezon, szóval irány a piac és júliusban:

Készítsünk sárgabarackos finomságokat! :)

Természetesen isteni lekvár készülhet belőle, szuper partnere a kakukkfű és a levendula, remekül illik például egy tejes pitébe vagy fagylaltba. Ráadásul grillezve is megállja a helyét akár egy salátában, vagy könnyű nyári desszertként egy kis mascarponéval.

(Képek forrása: sárgabarackos mandulatorta, sárgabarackos clafoutis, grillezett sárgabarack saláta dióval és gorgonzolával, sárgabarackos fagyi, sárgabarackos tortácskák)

Inspiráció Kihívás

Kihívás #36

2016. július 8.

Olvassunk krimit!

Egy időben teljesen rá voltam kattanva Robin Cook könyveire, faltam őket egymás után, de például Agatha Christie eddig teljesen kimaradt az életemből. Eddig, mert most pár hete bekattant valami, hogy én most már aztán valamit el fogok olvasni tőle. De a magyar vonalon is izgatja a fantáziám Kondor Vilmos A bűntől keletre című könyve.

Nektek van kedvenc krimi írótok, művetek?

Inspiráció Kihívás

Kihívás #35

2016. június 8.

 

Ízesíts levendulával!

Ha június és gasztro, meg kihívás, akkor levendula. :) Sokáig fogalmam sem volt róla, hogy a levendula látványán és illatán túl, ízében is fantasztikus élményekkel szolgál. Aztán egy Tihanyi látogatás mindent felforgatott és beleszerettem az ízvilágába. Feldobja a nyári limonádé ízét, remek ízesítője süteményeknek és akár halak, sültek mellé is nyugodtan kísérletezhetünk vele. Erős aromájának köszönhetően, már egy leheletnyi is elég az intenzív, de még kellemes íz eléréséhez. :)

Próbáltátok már fűszerként használni? Szeretitek?

(Képek forrása: citrom-levendula-earl grey mini torták, levendulás beignet fánk, levendulás scone, citromos-levendulás keksz, citromos-levendulás cupcake)

Inspiráció Kihívás

Kihívás #34

2016. június 1.

Júniusban olvassunk olyan kötelező olvasmányt, amit nem szerettünk! :)

A gyerekkori önfeledt nyári olvasmány élményeket néha beárnyékolták az akkor még nehezen követhető, kötelező olvasmányok. Ez azonban nem jelenti azt, hogy felnőttként egy-egy ilyen kötet ne nyújthatna élvezetet. Egy próbát megér. :)

Inspiráció Kihívás

Kihívás #33

2016. május 11.

Főzz spárgából! :)

A májusi gasztro kihívás főszereplője a spárga. Általában nálunk a zöld spárga kerül mindenféle formában az asztalra, aminek az a nagyon egyszerű oka, hogy ezt nem kell hámozgatni, sokkal gyorsabban lehet belőle valamilyen finomságot varázsolni. Nagyon szeretjük egyszerűen vajon vagy olajon megsütve pirítóssal, tojással, salátákban vagy levesként. A nagy személyes kedvencem pedig, ami általában gyors vacsiként készül, amikor fogom a már kinyújtott leveles tésztát, csíkokra vágom és ezekkel körbeburkolom a spárgákat, kis tojással megkenegetem és mehet a sütőbe. Az egyik legegyszerűbb és leggyorsabb vacsora. :)

(Képek forrása: Pinterest, pesztós-spárgás tészta, grillezett spárga buggyantott tojással, parmezános-spárgás leves, spárgás-édesköményes saláta, spárgás-kecskesajtos galette)

 

 

Inspiráció Kihívás

Kihívás #32

2016. május 4.

Itt a május és remélhetőleg hamarosan lehet a szabadban nagyokat olvasni, közben pedig élvezni a napsütést. :)

Olvass olyan írótól, akitől még eddig semmit nem olvastál.

Inspiráció Kihívás

Kihívás #31

2016. március 16.

Amikor receptet keresünk, hamarabb vesszük igénybe az internet adta gyors keresést, pedig a könyvespolcunkon megannyi (néha feledésbe merült) csoda lapul. Nekem is időről-időre emlékeztetni kell magam, hogy igenis sűrűbben lapozzam fel a gasztro könyveimet. Ezért a márciusi gasztro kihívás:

Főzz könyvből! :)

 

Inspiráció Kihívás

Kihívás #30

2016. március 8.

Túl vagyunk az Oscar-gálán és idén sem maradtunk remek adaptált forgatókönyvek nélkül, szuper filmek születtek, de azért az olvasás élménye mégiscsak más. :) Ezért márciusban:

Olvass olyan könyvet, amit meg is filmesítettek!

 

Inspiráció Kihívás

Kihívás #28

2016. január 20.

Imádom az olasz nőkben, hogy a 80 éves néni pont olyan magabiztosan viseli a legintenzívebb színeket, mint a tinik és ez nem csak az öltözködésükre igaz, hanem a sminkre is. A rúzsokat kimondottan imádják. Gondoljunk csak bele, hogy még ha nem is sminkeljük magunkat minden nap, azért egy rúzs elég rendesen meg tudja dobni a hangulatunkat és a legszürkébb időben, a legszürkébb kedvünkben is teljesen más dimenzióba kerülünk, az önbizalmunk az egekbe szökik. :) A következő kihívás ezért:

Rúzsozz bátran! :)